– Úgy határozott a testület, hogy a csarnok energetikai korszerűsítését elvégzi.
Ötvennégymillió forintra pályázunk. A pályázatot még decemberben adtuk be. Amennyiben
az önkormányzat üzemeltetésében van a csarnok nagyobb az esélye annak, hogy nyerünk
ezen a pályázaton. Ezért döntöttünk úgy, hogy ha lejár a szerződés a korábbi üzemeltetővel,
akkor átvesszük ezt a feladatot. – mondta Rogán László polgármester. A csarnok
több szempontból is felújításra szorul. Megépítése óta nagyobb korszerűsítésen
nem esett át. Fejlesztésre szorul többek között a fűtés szabályozhatósága, a szennyvízelvezetés,
a világítás. A téli hónapok alatt a csarnok rezsi költsége meghaladja a hárommillió
forintot.
A csarnok tulajdonjoga a Kalász Kft. kezében van. Az önkormányzat tehát egy bizonyos
bérleti díjat fizet majd, amit a Kft. vissza tud forgatni. Ahhoz, hogy a sportcsarnok
ne legyen veszteséges, havonta hétmillió forintot kell, hogy termeljen. A rendezvényeknek,
a fitnesz részlegnek és a küzdőtér valamint a büfé alkotta négyes egységnek a
feladata az, hogy ezt az évi nyolcvanmillió forintot kitermelje.
A létesítmény vezetője Csányi Brigitta maradt, aki elmondta még csupán egy hete
vette át az önkormányzat a feladatokat, így a konkrét terveken még dolgoznak.
– Megpróbáljuk az előző rendszert átvinni, átültetni az önkormányzat elképzelései
alapján. Amint ezzel végeztünk akkor fog elindulni az a fajta munka, ami már a
rendezvényekkel, az új koncepció kidolgozásával fog foglalatoskodni. Legfeljebb
egy hónapon belül a mi rendszereink felállnak, és akkor bele tudunk vágni abba,
hogy milyen új szolgáltatásokat kellene még bevezetni, hogyan lehet még költséghatékonyabbá
tenni a Sportcsarnokot. – mondta Csányi Brigitta.
Az energetikai korszerűsítésre beadott pályázat elbírálása tavaszra várható.
Sikeres elbírálás esetén a közbeszerzési eljárásokat követően indulhat meg a csarnok
energetikai korszerűsítése.
R.T.
A videó lejátszásához Adobe Flash Player szükséges
Forrás: VKC TV