Szavazni kizárólag személyesen, és csak a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt
szavazóhelyiségben lehet.
A mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében kérésére
a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi. Mozgóurnát
a választópolgár írásban kérheti a HVI vezetőjétől, illetőleg a szavazás napján
a szavazatszámláló bizottságtól. A mozgóurnás szavazás lebonyolítására a választópolgár
lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottság, igazolással szavazó választópolgár
esetén a település egészére kiterjedő illetékességgel az erre kijelölt szavazatszámláló
bizottság az illetékes.
A szavazás céljára a szavazóhelyiségben két vagy több urna kerül felállításra.
Az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében - aki a szavazatszámláló bizottság
tagja nem lehet -, a szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt az
urnák állapotát megvizsgálja. A vizsgálat eredményét a szavazási jegyzőkönyvben
fel kell tüntetni. Az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében
kell lezárni úgy, hogy azokból az urna szétszedése nélkül ne lehessen szavazólapot
eltávolítani. Ezt követően a szavazatszámláló bizottság az urnába ellenőrző lapot
helyez, amely tartalmazza az ellenőrző lap elhelyezésének időpontját, valamint
a szavazatszámláló bizottság jelen levő tagjainak és az elsőként szavazó választópolgárnak
az aláírását.
A szavazás időtartama alatt a szavazóhelyiségben a választópolgárok csak a választójog
gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhatnak. A szavazóhelyiségben az a választópolgár
szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel.
A névjegyzékbe a szavazatszámláló bizottság nem vehet fel választópolgárt.
Azon választópolgárok részére, akiknek a lakcíme a lakcímbejelentésre vonatkozó
jogszabály értelmében csak Budakalász település megnevezést tartalmazza, illetőleg
akik igazolással rendelkeznek, a szavazás helyéül az 1. számú szavazókört (Polgármesteri
Hivatal, B. ép. Petőfi tér. 1. sz.) jelölte ki a Jegyző, így csak ezen szavazókör
szavazatszámláló bizottsága jogosult a névjegyzékbe választópolgárt felvenni,
aki településre szóló igazolással rendelkezik. Amennyiben az igazolással szavazó
választópolgár mozgásában korlátozott, akkor ezen bizottságnak kell a mozgóurna
igényét írásban bejelentenie.
A szavazatszámláló bizottság a személyazonosság és a lakcím megállapítására alkalmas
igazolvány alapján megállapítja a szavazni kívánó személyazonosságát és azt, hogy
szerepel-e a névjegyzékben.
A szavazatszámláló bizottság visszautasítja azt a választópolgárt, aki nem tudja
személyazonosságát és lakcímét megfelelően igazolni, nem szerepel a névjegyzékben
illetve aki törvényi feltételek hiányában az arra kijelölt szavazatszámláló bizottság
részéről igazolás alapján (1-es SZSZB) nem vehető fel a névjegyzékbe.
Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgárnak
a szavazólapot, amelyet a választópolgár jelenlétében hivatalos bélyegzőlenyomattal
lát el. A szavazatszámláló bizottság, amennyiben azt a választópolgár kéri szükség
esetén - a választópolgár befolyásolása nélkül - megmagyarázza a szavazás módját.
Ha egy jelölt kiesett a szavazólapok elkészítése után, e tényről a szavazatszámláló
bizottság köteles a szavazóhelyiségben elhelyezett hirdetményen, valamint szükség
szerint szóban tájékoztatni a választópolgárokat. A kiesett jelölt nevét a szavazólapon
át kell húzni.
A szavazólap átvételét a választópolgár a névjegyzékben saját kezű aláírásával
igazolja. Az írásképtelen választópolgár helyett - e tény feltüntetésével - a
szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket.
Külön szavazólap szolgál az országgyűlési egyéni választókerületi jelöltekre
és külön szavazólap a területi listára történő szavazáshoz.
A szavazólap kitöltéséhez szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A
szavazófülke használatára a választópolgár nem kötelezhető. A szavazólap kitöltésének
ideje alatt csak a szavazó tartózkodhat a szavazófülkében. Az a választópolgár,
aki nem tud olvasni, illetőleg akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz
a szavazásban, más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság
két tagjának együttes - segítségét igénybe veheti.
Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre, listára
lehet.
A jelöltre szavazni a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal
írt két, egymást metsző vonallal lehet.
Érvénytelen az a szavazólap, amely
- nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal,
- a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz.
Érvénytelen az a szavazat, amelyet
- érvénytelen szavazólapon adtak le,
- nem a jelölt neve alatti, feletti vagy melletti körbe adtak le tollal írva,
két egymást metsző vonallal,
- kiesett jelöltre adtak le.
A szavazat érvényességét - ha az egyéb feltételeknek megfelel - nem érinti, ha
a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, a jelöltek sorrendjét megváltoztatták,
a jelölt nevét kihúzták, illetve nevet hozzáírtak.
A szavazással kapcsolatos általános tájékoztató
A választópolgár a szavazólapot borítékba teszi és a szavazatszámláló bizottság
előtt urnába helyezi.
Ha a választópolgár a borítéknak az urnába történő helyezése előtt jelzi, hogy
a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot a szavazatszámláló
bizottság bevonja, helyébe új lapot ad ki, és ezt a tényt a jegyzőkönyvben rögzíti.
A bizottság a rontott szavazólap helyett újat - személyenként - csak egyszer adhat
ki.
A szavazatszámláló bizottság elnöke 19.00 órakor bezárja a szavazóhelyiséget.
Azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előterében tartózkodnak,
még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja. A szavazás
lezárása után szavazatot nem szabad elfogadni.
Budakalász, 2010. február 24.
Dr. Molnár Éva
Helyi Választási Iroda Vezetője