Mindennek megvan a maga leghatékonyabb formája - az ünnepé tánc és a dal, a tiszta,
eseményre szóló ünnepi viselet, a megőrzésre, átörökítésre a DNS, az emlékezet,
a tanulás és tanítás, míg az érdekképviseletnek a jog, a tudatosság és elszántság.
A kalászi közösségeknek is megvannak a maguk kihívásai, feladatai, melyekre a
megoldást keresik civil szervezetként, avagy közösségi kezdeményezésként. Működési
területeiket tekintve igen sokfélék, ám szembeszökő a zenei és tánc hagyományok
ápolására, továbbéltetésére szerveződött közösségi csoportosulások többsége. Természetes
dolog, hogy a község kulturális és közösségi életét máig meghatározza a nemzetiségek
jelenléte. Hagyományaink át- meg átszövik egymást, így teremtve meg a Budakalászra
oly jellemző erős és sokszínű, befogadó kulturális kötődést. A népi hagyományok
ápolása újra reneszánszát éli. Ennek fő kifejező eszköze a népzene és a néptánc.
Már 1972-ben megalakul egy gyermek táncegyüttes „Lenvirág” néven, mely a magyar néptánc hagyományok mellett a nemzetiségi dal- és tánckinccsel
is megismerteti közönségét, és a mai napig a néptánc szeretetére tanítja az általános
iskolás korosztályt. Szabó Ferencné alapító pedagógus táncos gyermekei számos nemzetközi fesztiválon szereztek hírnevet
Budakalásznak. A Lenvirág „kiöregedett” táncosai hozták létre a Kalász Táncegyüttest, mely szintén komoly nemzetközi sikereket mondhat magáénak.A velünk élő színes
örökség ápolására, megtartására szerveződött a Lustige Schwaben kórus és a Sonnenblume Német Nemzetiségi Táncegyüttes.
A hagyományos sváb fúvószene megszólaltatója a Kamp János Fúvószenekar. Noha Budakalász szerb lakossága mára 100 fő alá apadt, jelenlétük meghatározó
a helyi kulturális életben. Hagyományaikat, szokásaikat zárt családi és egyházi
közösségeikben napjainkban is őrzik. Anna-napon tartott búcsújuk és báljuk jeles napnak számít a község életében. A szerb népzene autentikus közvetítője
a Budakalászi Tamburazenekar.
A kalászi Művészeti Iskola is alapvetően a népzene és a népi ének oktatását tekinti fő feladatának.