Budakalász Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló –
többször módosított – 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 105/A.§ (2) bekezdés
h) pontjában biztosított hatáskörében eljárva 4 igen, egyhangú szavazati aránnyal
az alábbi határozatot hozza:
Budakalász Város Helyi Választási Bizottság
115/2011. (XI.6.) számú határozata
A Helyi Választási Bizottság a jelen határozat mellékletét képező jegyzőkönyv
(Jegyzőkönyv az egyéni választókerületi képviselő-választás eredményéről) szerint
állapítja meg Budakalász város 3. számú egyéni választókerületében a 2011. november
6. napján megtartott időközi helyi képviselő-választás eredményét, mely alapján
a 3. sz. egyéni választókerületi képviselő:
Dr. Hantos István Budakalászért Védegylet (BUVÉD).
A Helyi Választási Bizottságnak a választás eredményét megállapító döntése ellen
a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő
voltára, vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény
megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozással lehet fellebbezéssel
élni. A fellebbezést a határozat meghozatalától számított kettő napon belül a
Területi Választási Bizottságnak címezve lehet benyújtani a Helyi Választási Bizottságnál
(2011 Budakalász, Petőfi tér 1.) úgy, hogy az legkésőbb 2011. november 8-án (kedd)
16.00 óráig megérkezzen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell benyújtójának nevét,
lakcímét (székhelyét) és – ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér – postai értesítési
címét, valamint választása szerint telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét,
illetőleg kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus
levélcímét. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.
Indokolás
A Ve. 113. § (1) bekezdése szerint a helyi választási bizottság a szavazatszámláló
bizottság jegyzőkönyve alapján összesíti a szavazatokat, és megállapítja a választás
eredményét.
Budakalász város 3. számú egyéni választókerületében a választás eredményét a
jelen határozat mellékletét képező jegyzőkönyv tartalmazza.
A Helyi Választási Bizottság hatásköre és határozata a helyi önkormányzati képviselők
és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 14. §-án, a Ve. 73.
§ (3) bekezdésében, a 105/A. § (2) bekezdés h) pontjában, a 113. § (1), (2) bekezdéseiben
foglaltakon, a jogorvoslati lehetőségről szóló tájékoztatás a Ve. 73. § (4) bekezdésén,
79. § (1) és (2) bekezdésén, a 80. § (l)-(2) és (4)-(5) bekezdésein alapul.
Budakalász, 2011. november 6.
Garami Lászlóné
Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese